Keresetlen gondolatok a digitális/online oktatásról

A digitális tanrend tapasztalatairól szerettem volna gondolkodni, írni néhány keresetlen szót, és mivel lassan itt az újabb tanév, amit megkísérthet ismét a vírus, és így az online oktatás, nem is halogathatom tovább.

Igen kiválóan helytálltak az iskolák, a tanárok, a diákok, a szülők. Mindenki szereti hősnek gondolni magát, így nagyjából ez a közvélekedés is. A valóság azonban más. Természetesen sok igazság is van ebben, hírtelen jött a baj, rögtönözni kellett, és hát megoldani megoldotta mindenki. Valahogyan. Ám nagyon nagyok voltak a különbségek az egyes iskolák, sőt akár az iskolákon belül az egyes tanerők munkái között is. Másként tudtak segíteni a szülők itt vagy ott. És még inkább eltért a diákok szorgalma, feladat- és felelősségtudata.

Volt tanár, aki kiosztotta a feladatokat és ezzel ő végzett is. Jobb esetben adott hozzá házit, és azt be is kérte. És volt tanár, aki minden egyes feladat megoldását videóra vette, lépésről lépésre szépen elmagyarázott mindent, az órai munkát is (az új anyag felépítése) és a házit is (rögzítés, ismétlés, gyakorlás, sikerélmény = „tudom, hogy tudom” érzés elérése). A két véglet, tudom, de tessék elhinni, hogy nem mindegy, hogy kinek melyik véglet jutott. Minden diák megérdemelné a jobbikat, ugyanakkor a tanárok egy része nem tudná azt nyújtani, mert tudásban, készségekben, időben eleve korlátozott (és ezzel nem bántom őket sem, mert ilyenkor legtöbbjüknél nem az van, hogy nem érdekli, hogy nem akarja, egyszerűen, ha a legjobbat teszi le önmagából, akkor sem lesz az okés).

A számonkérések is nagyon szórtak: volt tanár, aki ellenőrizte, volt aki kiadta és csak be kellett küldeni a „dolgozatot”. Akadt becsületes diák, aki megcsinálta egyedül, esetleg füzet, tankönyv használatával, és voltak kollektív összedolgozások, együtt való megoldások is. Nyilván nem ugyanaz a tudás van a dolgok mögött.

A tanárok is bajban voltak az értékeléssel. Volt, aki arról panaszkodott, hogy van diák, akit el sem ér. Saját javaslatom az volt, ha valaki érdeklődött, hogy az a diák, akit nem érünk el, az közepes erre az időszakra, akit elérünk és nem nagyon érdekli az négyes, akit elérünk és érdekli az pedig jeles – amihez nyilván ott vannak a korábbi időszak suiban szerzett jegyei, eredményei. Ez sem jó, mert ha önhibáján kívül nem érhető el és közben még szorgalmatos is, akkor nem korrekt az a közepes sem (az csak arra lehet korrekt, hogy abszolút hátrányára ne lehessen ez az időszak). A jobbra való lehetőséget mindig meg kell adni, tehát ezek a keretek, és ha valaki jobbat szeretne, akkor íratni kell vele, vagy feleltetni online, szebben: beszélgetni vele a hálózaton.

Nagyon eltért a diákok szorgalma. Van, aki jobban tanult, szorgalmasabb lett, előrébb jár, jobban is érti, mint suliban. Lehet, hogy számára, számukra meg is kellene hagyni ezt a lehetőséget. Ha önállóan valaki jobb tud lenni, sokkal jobb, akkor miért is vesszük el tőle ennek lehetőségét? Egy véletlen folytán ez kiderült, hát akkor legyen, adni kellene erre szabad utat. Mérni kellene a nem suliban szerzett tudást, és azt elfogadni, arra rábólintani – általában is. De voltak a szorgalmatosságban a teljes passzivitásig eljutó nebulók is. Vannak nagy, sőt nagyon nagy lemaradások, tudáshiányok is. Ezekkel is kezdeni kellene valamit: vagy görgetjük magunk előtt, mételyezve vele az elkövetkező évek órai munkáit is, vagy valamilyen felzárkóztató programokkal bepótoljuk. Lesz iskola, lesz tanár, aki erre alapból figyelni fog, de lesz olyan is, ahol/aki nem. Illetve csak akkor, ha nagyon föntről és határozottan megkérik rá. Hát tessék megkérni rá! (Sokszor magánórák is kimaradtak, és ha jegyben nem is látszik a különbség, tudásban, a tudás időállóságában, ráépíthetőségében bizony van különbség. Be kell pótolni, mert baj lesz. És jobb most bepótolni, mintsem majd az egyetemen nem érteni valamit, nem jól érteni valamit, vagy egyenesen semmit sem érteni. Aki most nem pótolja be, ott bizony ez lesz. Sajnos.)

És amit még át kellene gondolni, erre volt a legtöbb panasz amúgy, hogy legyen áttekinthető a digitális órák rendszere. Hogy ne tanáronként, óránként más-más helyen legyen elérhető az órai anyag, a házi, hogy a káoszba ne kelljen beleszédülnie diáknak, szülőnek. Legyen egy biztos hely, ahol minden ott van, tárgyanként szépen lebontva.