a tanulásról pár gondolat (2.)

Elkezdtem a múltkor, és most szeretném folytatni: ma a minőségi tudásról, és az ahhoz vezető egyik útról szólnék. Ehhez alapoz az első részben ismertetett három lépcsőben tanulunk módszer is. Ám hiába tartjuk be: megtanuljuk pontosan, mindent megteszünk a megértésért (ismert, kidolgozott problémák, feladatok átnézése, az aha-élmények begyűjtése) és a sikerért, az alkalmazni tudásért (ismeretlen problémákkal, feladatokkal gyakorlunk), ezzel még könnyen csak egy átlagos, alapos, jó tudásunk lesz. Mitől lesz a tudás minőségi? Nem attól, hogy alapos és megbízható, nem is attól, hogy ott az értés, a megértés mögötte, és nem is attól, hogy sikerélményekben is edződött, szuverén, autonóm, használható. Ezek egyszerűen csak a tudásnak a jellemzői. Feltehető persze a kérdés, hogy az iskoláink ilyen tudást adnak-e. És ha erre az egyszerű kérdésre az a válasz, hogy nem, mert szerintem pl. nem, akkor abból nem az következik, hogy az iskoláink nem képesek — jelen formájukban? — minőségi tudást adni, hanem az, hogy tudást nem képesek adni… nem ilyet vagy olyat nem, hanem egyáltalán. Amúgy talán épp ez a legnagyobb baj az iskolarendszerünkkel — de most más a mi témánk. Szóval mitől minőségi a tudás? Például attól, hogy több nézőpontú, hogy képes a problémákat, a feladatokat több oldalról, több úton megközelíteni. Mást is lehetne mondani, és más, később esedékes posztokban fogok én is felsorakoztatni még párat. De vegyük elsőre egynek most ezt: a több nézőpontúságot, a több úton való megközelíthetőséget! Hogyan juthatunk el ide? Például úgy, ha nem egy könyvből, nem egy tanártól tanulunk! Vegyünk meg több fizikakönyvet pl., és olvassuk szépen mindet, párhuzamban. Sok minden benne lesz mindegyikben, és ezek többségét azonos úton is fogják közelíteni a szerzők. Ezek nem érdekesek, alapjai persze a tudásunknak, biztosan kell ismerni őket, de semmi különös nincs bennük. Lesz azonban bennük pár dolog, amit az egyik szerző innen mutat meg, a másik onnan közelít. Ezekre figyeljünk! Ezek az érdekesek! Ha megértjük, hogy az egyik miért innen megy, és a másik miért onnan, hogy valami nézhető, közelíthető több irányból, akkor ez lesz valami olyan, ami igazán élessé teheti a tudásunkat. Egy-egy ilyennel még csupán egyedi lesz a tudásunk, hiszen erre-arra lesz több nézőpontunk. Ám ahogyan szaporodnak az ilyen több nézőpontból eredő megfigyeléseink, problémalátásaink úgy egyre inkább mi magunk is képessé válunk arra, hogy meglássuk a másként látás, a máshonnét nézés lehetőségét ott is, ahol azt másoktól még nem láttuk. Ugyanezt adhatja a több tanár is: épp ezért is még a “legjobbaknak” is érdemes magántanárt keresniük, választaniuk — már ha valóban szeretnének minőségi tudást, tényleges legjobbak közé tartozást. Ami egy magántanárban jobb a könyvekhez képest: tud motiválni, tudja az anyagot a diák személyére, személyiségére adagolni, irányítani, tud labdát passzolni. Ami a könyvekben jobb: önállóvá tesznek, tanítanak a szuverenitásra, a tudás autonóm használatára — azért a tanulási fázisban nem árt ezt sem ellenőrizni, a tudás élességét, minőségét, helyes irányát, amire megint csak a magántanár lehet a jó. Persze, akiben nincs meg az odaszánás, aki nem szánja rá az időt, nem teszi bele a munkát, annak sok könyv birtokában, és esetlegesen a legjobb tanáremberek, mentorok összeválogatása mellett is nehezen lesz nemhogy minőségi tudása, de amolyan szürke tudása sem. Viszont akiben él a rászánás, aki beletesz időt és munkát, annak érdemes ezzel a módszerrel élnie — lesz eredménye.